Spóroljon a rezsin tudatos tervezéssel!


A Magyar közlönyben megjelent rendelet alapján mindenkit érintenek a rezsicsökkentéssel kapcsolatos változások. Legfontosabb tény pedig az, hogy ha belevágunk a felújításba és korszerűsítésbe, akkor annak mérhető és számítható eredménye legyen, ne csak papíron működjön. Ebben a cikkben néhány példán keresztül szeretnénk ismertetni, hogy milyen lehetőségeink vannak arra, hogy csökkentsük az energia költségeinket, valamint azt, hogy miként lesz jól számítható egy koszerűsítéssel kapcsolatos felújítás.

Új épületek korszerűsége

Jelenleg Magyarországon hatályban álló jogszabályok alapján megkövetelik, hogy az újonnan épített épületek energetikai teljesítménye korszerű legyen. Ez azt jelenti, hogy eleve úgy kell az új épületeket megtervezni, hogy energia hatékonyak legyenek. A tervezés során korszerű nyílászárókat, megfelelően hőszigetelt határoló szerkezeteket és részben megújuló energiát hasznosító gépészeti, valamint villamossági rendszereket kell megtervezni.

Egy új épület esetében is sokat segíthet egy felmérés! Hiszen a kivitelezés során számos esetben térnek el az eredeti tervektől, hibásan kivitelezik a szerkezeteket, akár az is előfordulhat, hogy kihagytak anyagokat. Ha csak „papíron” korszerű az épületünk azzal nem csökken a rezsink.

Meglévő épületek korszerűsítése

Felmerül a kérdés, hogy egy meglévő épület esetében milyen beavatkozásokkal tudjuk az épületünket korszerűvé tenni.

Felmérés
Fontos, hogy megismerjük az épületünk energia fogyasztását, energetikai teljesítményét. Ezt felméréssel, műszaki dokumentációval és az erre alapuló energetikai számítással meg lehet határozni. Így tudni fogjuk, hogy ténylegesen mennyit fogyaszt az épületünk.

Tervezés
Következő lépés ha már ismerjük az épületünk kedvezőtlen szerkezeteit, a meglévő fűtési rendszert, az épületünk energia fogysztását, akkor egyértelműen tervezhető és meghatározható, hogy hol és miként tudunk a korszerűsítéssel spórolni. Például, hogy hol kell kiegészítő hőszigetelést elhelyezni, mennyi hőszigetelés kell, hol kell korszerű nyílászárókat cserélni, a nyílászáró milyen hőtechnikai tulajdonságokkal rendelkezzen, a meglévő fűtési rendszerünket hogyan tudjuk korszerűsíteni.

Szerkezetek korszerűsítése
Meg kell keresni és ki kell javítani azokat a rosszul megépített vagy korszerűtlen szerkezeteket az épületen, ahol „elfolyik” az energia. Érdemes ésszerűen megtervezett utólagos hőszigetelést elhelyezni. Tető szerkezetet hőszigetelni, pincét hőszigetelni, garázst hőszigetelni, lábazatok hőszigetelését kialakítani. Szükség esetén nyílászárókat cserélni. Számos komplex szerkezeti csatlakozás van, amit egyedileg kell vizsgálni és kialakítani.

Fűtés korszerűsítése
Jelenleg 1kWh hőenergiából gáz esetében 80%-os hasznosíthatóságról beszélünk, ezért eleve a 75Ft-os gáz ár estében 100Ft feletti összeggel fűtünk a villamos árammal szemben, ahol 100%-os a hasznosítás. Így elektromos rendszerű fűtéssel eleve kilowattokat nyerünk. Azonban még többet tudunk nyerni, ha hőszivattyút használunk. Hőszivattyú esetén 1 kWh elektromos áramból 1kWh hőenergiát termel, valamint további 3-4kWh hőenergiát amit a levegőből vagy a talajból nyer ki. Továbbá hőszivattyú esetén lehet igényelni H tarifát is, melynek jelenleg 23Ft az ára. Így kis fejszámítással láthatjuk, hogy 1kWh villamos áram előállítása 5,7Ft-ba fog kerülni (H tarifa nélkül pedig 17Ft). A hőszivattyús rendszerünk üzemeltetéséhez szükséges elektromos áramot napelemmel is elő állíthatjuk, így még ez az 5,7Ft is csökkenthető 0Ft-ra.

Ha szeretnéd mi szívesen megtervezzük komplexen a korszerűsítést. Tekintsd meg árainkat és keress bizalommal az elérhetőségeinken!